A Kanzashik olyan hajdíszek Japánban, amelyek a nők haját díszítik. A közép- és késői Edo-korszakban (1700-1800-as évek) a japán haj formálása bonyolultan fejlődött, és megjelentek különböző hajtűk, amelyek nagy népszerűségnek örvendtek. A kanzashi hajdíszek szorosan összefüggnek a hajviselet fejlődésével a történelem során, de a művészetek és a kultúra megjelenése, elterjedése felerősítette a kanzashik használatát. A kanzashi kultúra ebben az időszakban virágzott fel igazán, számos forma alakult ki és lett népszerű és divatosak a mindennapokban.

Persze nincsenek konkrét feljegyzések, de valószínűleg a Jómon korszakig (időszámításunk előtti idők) vissza nyúlnak a gyökerei a haj valamilyen formájú díszítésének, azok feltehetőleg mindig alkalmazkodtak a frizurák és a divat változásaihoz.

Az ókori Japánban azt hitték, hogy a hajba helyezett hajtűknek varázsereje van és védelmi amulettként használták azokat a gonosz szellemek ellen. Ekkor kapta a „Kamizashi nevet”, a kanzashi szót is ebből a szóból eredeteztetik. Eredetileg, mint szerencse hozó, a gonoszt távol tartó talizmánként használták, hiszen a japán ősi hitvilág szerint a csúcsos tárgyakkal elűzhetőek a gonosz szellemek, így maga a kanzashi arra is szolgált, hogy a viselőjéből kiűzze a rosszat.

A Heian-korban (794-1185) szokás volt virággal díszíteni a hajkoronát az ünnepeken, ezért ezt az időszakot tartják a kanzashi kialakulásának szempontjából az egyik legelső állomásnak. Ezt a fajta haj díszítést „kazashi“-nak hívták, -virág a hajban- ezért feltehetőleg ez a mai kanzashi egy régi megnyilvánulása lehetett. Maga a kanzashi kanjija a következő: 簪. Egy érdekesség: a kanzashit említik, valamint leírják a világ első regényében is a Genji történetében, az őszi levelekben.

A Nara-korban (710-784) Japán és Kína gazdasági és kereskedelmi kapcsolatai fellendültek. Ennek következtében számos kínai terméket hoztak be a szigetországba. A Hikigushi, vagyis a hajfésű és a Saishi (hajcsat, amelynek két lába van) is nagy népszerűségnek örvendett, számos leletet feltártak a korból származó sírokban. Feltehetőleg a kanzashi kanjija is ebből ered, hiszen ezen hajtartozékok írása a kínaiban ugyanezzel a kanjival íródik (簪). Az elnevezés mellett a haj fésülésének módjára is nagy hatást gyakoroltak a kínai szokások. A fejtetőn a haj összecsomózási például szintén kínai szokásra eredeztethető vissza. (Ez a „Yuigami” vagy „Kepatsu” csomózási technika.)

A Heian-korban (794-1185) a női szépség ideál megváltozott. Gyönyörű, hosszú csillogó, leomló hajviselet, díszes, többrétegű selyem kimonó és bonyolult sminkelés jellemezte a nemes hölgyek megjelenését. A hajukat olyan hosszúra növesztették, amilyen hosszúra csak tudták, kiengedve, hátukra omolva viselték, mintegy lázadásként a Kínából beáramló erős kulturális hatásokra. Ez a „taregami” néven emlegetik. Kínában ekkor tájt a rövid, fejtetőt összefogott hajkorona volt divat. Ha megtekintünk Heian korból származó festményeket, a szűk szemek, vékony orr, erősen hangsúlyos piros ajkak és a kerekded fejformák gyakran vissza köszönnek a képekről. A fehér arc, amelyet rizsporral értek el szintén a megjelenés része volt úgy, mint az is, hogy leborotválták a szemöldöküket és új vonalat rajzoltak helyette. Ebben az időszakban a haj díszítése nem volt jellemző.

Az Azuchi-momoyama időszakban (1573-1600) a taregami hajviselet fokozatosan megváltozott a köznép körében és a nők kontyba kötötték és díszítették a hajukat. Ez drasztikus váltásnak tűnhet, pedig a szokás kialakulása a praktikusságra vezethető vissza: össze fogott hajjal könnyebb volt dolgozni. Japánban a nők haja jellemzően vastag, egészséges és sűrű. A hosszan leomló haj akadályozta egyszerűen az embereket a mindennapi tevékenységeik elvégzésében. A nemesek körében a taregami valószínűleg továbbra is nagy népszerűségnek örvendett. A „karawa”, vagyis a fejtetőn felpúpozott kontyba kötött haj egy gömb alakban lekerekítve az egyik ilyen jellegzetes hajviselet.

A Tokugawa Shógunátus idejében és az Edó-korban (1603-1868) a hajviseletet a bonyolult kontyszerű hajkészítmények uralták. A hajat különböző fésűkkel, kanzashi formákkal díszítették, az egyszerű megjelenésű daraboktól egészen a díszes, bonyolult darabokig. A „Shimada mage” viselet például leginkább egy hátra zselézett, összefogott hajviselet, amelyet egy fésű díszít a tetején. Majd ez az egyszerűbb viselet bonyolódott, nem csak a díszítést tekintve, hanem magát a hajkorona elrendezését is. A kisebb kontyokat a nagyobb, két oldal irányba terjedő nehéz konytok váltották fel, amelyek nehezek voltak és valószínűleg hosszas szépítkezés eredményei. A mai menyasszonyok a japán szertartás idejére Takashimada frizurát készíttetnek. A kanzashi kultúra ezen frizurák megjelenésével kezdett el virágozni. Egy ilyen shimada konty tökéletes alapot ad a haj korlátlan díszítésére, egyben minden tekintetet magára von.

A korai Edo-korszakban a kanzashit szirmok motívumával keltették életre, vagyis apró szirmok hajtogatásából születtek meg azok a csodák, amelyeket a gésákról készült ábrázolásokon is láthatunk. Ahogy a gésa kultúrának is, a kanzashinak is a szülő otthona Kiotó volt. Ekkor született meg a kanzashi készítésének a hagyományos technikája is, valamint születtek szebbnél szebb kanzashi hajdíszek. Eredetileg hernyóselyemből és a kimono készítés során hátra maradt anyagokból dolgoztak, de számos más kanzashi is létezik, amelyek készülhetnek fából, fémből és drágakövekből, elefántcsontból, teknős páncélból, nemesfémekből is, emellett gyakori a lakkozási technikával és a hajdíszek gyöngyházzal történő díszítése is.

A kanzashi hajdíszek egyre nagyobb népszerűségének köszönhetően egyre összetettebb és szebb formák születtek. A nők ruházkodásának fontos kiegészítői lettek, sokszor a kanzashiból következtetni lehetett viselője társadalmi osztályban betöltött helyére. A nagy, hajból kiálló hajtűk nagyon kedveltek voltak a prostituáltak körében.

A Meiji korszak a társadalom gyökeres átalakítását indította el. A nyugati hatás elterjedésével a nők a nyugati hajviseletet kezdték követni, amely akarva akaratlanul a kanzashi térhódításának a visszaszorulásához vezetett.

Napjainkban a kanzashi az ünnepek alkalmával kap nagyobb figyelmet, hiszen egy japán nő életében vannak események, amelyeket még a mai naig tradícionális viseletben, a kimonóban ünnepel meg. A kimonókhoz pedig jellemzően viselnek hajdíszeket. A modern kanzashi napjainkban szebbnél szebb alkotásokat szül, ahol már a hagyományos technika felhasználásán túl a modernebb, szatén szalagból készült hajdíszek és kiegészítők jelentek meg. A kézzel készített kanzashi hajdíszek ideális kiegészítői minden elegánsabb viseletnek. Az esküvői frizurát díszítő csatok, hajtűk, valamint a szatén szalagból készült ékszerek és medálok új kapukat nyitnak arra, hogy egy hagyományos kézműves technikát hogyan lehet a mindennapi élet szemet gyönyörködtető részévé tenni és megőrizni azt, valamint úgy átalakítani, hogy a mai tárdsadalom is élvezni tudja szépségét.

Alexandra az Omiyage World japán webáruház tulajdonosa és szerény személyem mentora ebben a különleges és misztikus kultúrában.

Köszönöm a több, mint egy éves közös munkát! Még biztos olvashatunk tőle érdekességeket ebben a témában. Addig is további japán érdekességekről, szokásokról olvashattok az Omiyage World / I love Japán blog odalán.

A selyemhernyótól a kész termékig

Bizonyára ti is ahhoz a típusú emberhez tartoztok, aki élvezettel nézi a „Hogyan készült„ című műsorokat. Izgalmas a kezdetektől végigkísérni egy adott dolgot, egészen az elkészültéig. Amolyan bennfentesnek érzi az ember magát tőle. Szívesebben veszi meg, ha tisztában van az alapanyaggal, a minőséggel, ismeri az előállítót, a technológiát. Egyszerűen jó tudni, hogyan készül valami.

Mai bejegyzésemben arról mesélek, hogy a selyemhernyó segítségével hogyan készül a selyem és abból a szalag, számtalan más dolog. De ne szaladjunk ennyire előre. A hernyóselyem az eperlevéllel táplálkozó a selyemlepke (Bombyx mori) hernyójának mirigyváladékát jelenti tulajdonképpen.

A selyem feldolgozása az ókori Kínából ered, ahol évezredeken át féltették, őrizték a titkát. Még Kr. e. 3 évezredre nyúlik vissza. Egy legenda szerint Hszi Ling Si kínai császárné (i.e. 2640 körül) véletlenül beleejtett a forró teájába egy selyemgubót, ami a hőtől meglágyult és hosszú, finom fonalat eresztett le. Ennek köszönhető, hogy felfedezték a hernyóselymet, majd ebből később ruhákat készítettek.

A selyemárut az Ázsián átvezető selyemutakon szállították a kereskedők Európába és világszerte mindenfelé, ahol azt igen nagy becsben tartották. 552-ben sikerült két Kínában járt szerzetesnek Európába csempésznie selyemhernyó-petéket, ezzel megalapozták a selyemhernyó-tenyésztést számos országban. Hazánkba 1680-ban honosította meg Passardi Péter János a selyemhernyó tenyésztését.

A selyem feldolgozása munkaigényes, nagy szakértelmet követel, termesztése körülményes. E nagyszerű és látványos videó lesz segítségemre a bemutatásában.

Gondoltad volna, hogy ennyi munka van vele? Engem a videó több momentuma is őszintén meglepett. Reggeltől estig, nyártól télig folyamatosan munkát ad a kétkezi embernek, aki ebből él. Csodás, ahogy testet ölt az anyag.

Ebből a textilből készül a Tsumami kanzashi. Hogyan?
Most ennek a izgalmas és érdekes folyamatát mutatja be a következő videó:

Jó, ha tudod!

A világ selyemtermelése évente kb. 145 ezer tonna.

Nem csak Kínában jöttek rá a selyem titkára. 2009-ben Pakisztánban, Harappában találtak  Kr. e. 2450–2200 közöttinek datált selyemszálakat, amelyek más lepkefajok (Antheraea assamensis, Antheraea mylitta) szálai. Ez azt bizonyítja, hogy Kínától függetlenül ismerték a selymet.

Nem csak selyemhernyó szálából készülhet a selyem, hanem különféle vadlepke faj hernyójából, pók és kagylóselyemből is.